Indigó gyermekek II.

Értékelés:
(0 szavazat)

Indigó gyerekek

Minden embernek van életfeladata. Ezért érkeztünk a Földre. Ha ezt nem tudjuk teljesíteni valamilyen oknál fogva akkor depressziósak leszünk, nem találjuk a helyünket, üresnek érezzük az életünket, de leggyakrabban megbetegszünk. Az indigóknál ez fokozottan érvényesül, hiszen elsődleges életfeladatuk, hogy jobbá tegyék a világot. 

Sokan közülük ismerik életfeladatukat, de az olyan indigóknak akiknek ez nem sikerül ott a szülői segítség elengedhetetlen. A Te dolgod, hogy rávezesd gyermekedet mi a küldetése, segíteni, hogy ki tudja tölteni magában az ürességet, mert nagyfokú érzékenységük miatt csalódottak, ha nem találnak felnőttet aki támogatja őket. De figyeljél arra, hogy nem irányításra, hanem vezetésre van szüksége. De hogyan kezdjed el, ha rádöbbentél, hogy egy fényküldöttet nevelsz? (A következő gyakorlati tanácsok szülők és gyermekeik számára is hasznos útmutatásul szolgálnak.)
  1. Az ima nem árt… teljesen mindegy, milyen vallási felekezethez tartozol, vagy ateista vagy. Az ima egy párbeszéd az univerzummal. Megszólíthatsz angyalokat (Mihály, Metatron), felemelkedett mestereket (Jézus, Buddha), vagy egy elhunyt hozzátartozódat, aki nagyon közel állt hozzád. A legfontosabb a szabad akarat, segítséget csak úgy kapsz, ha kéred. Az ima megmozgatja az univerzumot, mozgásba hozza az energiakereket. Csendesedj el, és kérj.
  2. Beszélj az angyalokról, az Égiekről gyermekednek. Ne lepődj meg, ha kiderül, ő már régóta kapcsolatban áll velük.
  3. Önismeret. Vizsgáld meg önmagad, így saját küldetésed is meglelheted. Mitől válsz szenvedélyessé, idegessé? Mi bosszant fel? Hol van olyan területe az életnek, ahol nem tűröd az igazságtalanságot? Bánt, ahogy az állatokat leölik és a vegán táplálkozáson gondolkodsz? Lehet, hogy az állatok védelme miatt születtél újra. Ábrándozol, hogy az afrikai nyomorgókon segítesz? Gyógyítónak születtél. De lehet, hogy az otthonod falai között valósítod meg önmagad, boldoggá tesz a gyereksereg, ahogy összetartod a családod, őrized a fészked, mert erre csak egy nő képes. Ebben az esetbe sok kis indigó és kristálygyerek felnevelése lesz a küldetésed.
  4. Társadalmi munka. Amikor másokon segítesz értemet nyer az életed, az indigókat pedig saját életfeladatuk megtalálására ösztönzik. Rengeteg lehetőség van… hajléktalan szállón ételosztás, állatmenhelyen segédkezés, árva, vagy rászoruló gyerekeknek ajándékozás…
  5. Gyermekkori álmok. Idézd fel, milyen álmokat dédelgettél… milyen válaszokat fogalmaztál meg a „mi leszel ha nagy leszel” kérdésekre…A belső gyermeki éned, a tudatalattid ismerte a válaszokat. 
 
Számos vizsgálat támasztja alá, hogy a test megfelelő táplálása is nagyon sok pozitív változást okoz. (Például a Yale Egyetem kutatásai összefüggéseket találtak a gyerekek agresszív, antiszociális viselkedése és a finomított cukorfogyasztás között. ) Az indigó gyerekeknél megfelelő diétával jelentős magatartásbeli (nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb) eredményeket érhetünk el, ami megfelelő táptalajul szolgál spirituális fejlődésüknek. 
  1. Felejtsd el a finomított szénhidrátokat, vagy csak ritka ünnepi alkalmakra tartogasd. (Bolti sütik, kekszek, lekvárok, csokik, chipsek, cukrozott gyümölcslevek.)
  2. Adalékanyagot, ételfestéket tartalmazó élelmiszerek. (Egy vizsgálat során kiderült, hogy 200 hiperaktív gyermekből 150 nyugodtabban aludt, javult az iskolai teljesítménye, amikor teljesen ételfesték mentes ételeket kaptak.)
  3. Vitaminok. Magnézium, folsav, B vitamin komplex.
  4. Kerüljük a kólát, energiaitalokat, gyorséttermi ételeket.
  5. Rendszeres testmozgás…amiben örömét leli
Ezek csak az első lépések amiken elindulhatsz. Amint elkezded kipróbálni meglepő pozitívumokat fogsz tapasztalni a családi életedben. Kis indigódat mindig dicsérd, ne hibáztasd, gyakran öleld át. De ha mégsem fényküldöttet nevelsz, ezek a tanácsok akkor is hasznodra fognak válni. Ha további tanácsokra van szükséged, a spirituális Tarot kártya jóslásban nem fogsz csalódni.
 
Megjelent: 302 alkalommal

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.