Az akarat életünk mozgatórugója. Te eléggé akarod?

Értékelés:
(0 szavazat)

Az akarat életünk mozgatórugója. Te eléggé akarod?

Az akaraterő egy dinamikus, teremtő erejű fogalom, akkor van rá szükséged, ha egy kitűzött célt szeretnél elérni. Ennek megsokszorozására van szükséged, ha valamilyen várt, vagy nem várt akadályba ütközöl.

A célok sok félék lehetnek, egy „lefogyás”, leszokás valamiről, amiről úgy ítéljük meg, ez nem nekünk való, új munkahely, felvételi az egyetemre. De már a legkisebb célokhoz is akaraterő kell.

A döntéshozás erősen szinkronban van az akarattal. Menjél futni, vagy inkább behabzsolsz egy kis csokit? Tanulsz, vagy inkább zenét hallgatsz? Leülsz még fáradtan a gyerekkel este játszani, vagy inkább TV-t nézel kikapcsolódásként.

Alapvetően a könnyebbik utat szeretjük választani és a kisebb ellenállás irányában haladunk. Pedig legtöbbször nagyon jól tudjuk, hogy rosszul döntünk, több akaraterőre lenne szükségünk.

Mi az oka az akaratgyengeségnek?

Többnyire a lustaság. Azért mégis csak kényelmesebb a meleg szobában chipset rágcsálni, mint elmenni a konditerembe. Ilyenkor meggyőzöd magadat, hogy majd holnap.

Ehhez kapcsolódik a halogatás. Nincs kedved az unalmas nagynénit hallgatni a telefonban, ezért inkább nem hívod fel.

Jöjjön a leggyakoribb, a félelem. Félsz, hogy rosszul döntesz, félsz egy újabb kudarctól, félsz, mit szólnak majd mások, félsz, hogy elveszítesz számodra valami fontosat.

Pedig csak a cél a legfontosabb.

Akaraterőnket jellemzően akkor kell latba vetnünk, amikor olyasmit akarunk tenni, ami nem jó, nem kényelmes nekünk, vagy nemet kell mondanunk valamire, amit igazából nagyon szeretnénk.

Persze egy ambivalenciát élünk meg közben, mert énünk egy része ezt akarja, a másik azt. Általában akkor döntünk jól, ha a céljainknak megfelelő cselekvést választjuk.

Viszont az akaratunkat csak akkor tudjuk latba vetni, ha már eldöntöttük, melyik irányba haladunk, mi a konkrét célunk. Ez igaz akkor is, ha egy 2 éves tanfolyamot kell elvégezni a cél érdekében, vagy ha abban kell dönteni, hogy lázasan bemész dolgozni, mert fontos projekt munkával vagy megbízva.

Tehát eldöntöd, mit akarsz, kijelölöd a célt, majd akaraterővel véghez viszed.

Leírni könnyű, megvalósítani nehéz.

Jó hír, hogy az akarat hasonlít az izmok működéséhez, edzésben kell tartani. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy eltervezted, akkor újratervezés. Olyan célokat ne tűzzél ki magad elé, amiről már az elején érzed a sikertelenség szelét. A kisebb örömökért is veregesd meg a válladat, így lesz erőd tovább menni.

Figyeld meg, hol van az a pont, ahol az akaratod megcsuklik.

Lehet, hogy a célkitűzés volt helytelen? Egy kliensem mesélte, hogy nekiállt a narancsdiétának, és hülyeség az egész, mert csak 2 kilót fogyott egy hét alatt. Felvilágosítottam, hogy ez kiváló eredmény, de ő hajthatatlan volt, mert szerinte ez kevés és befejezte a fogyókúrát. Sajnos. Ebben az esetben irreálisak voltak a célok, így az akarat nem is tudta lekövetni.

Ha pedig azt veszed észre, hogy mindig középtájon adod fel, akkor a kitartás területére fókuszálj.

A legfontosabb, hogy a célt próbáld a szemed előtt tartani.

Képzeld el, ha elvégzed a tanfolyamot, milyen előnyökre tehetsz szert. Vagy beszélgess a jövőbeni éneddel. Számtalan kutatás támasztja alá, ha rendszeresen elbeszélgetsz azzal az éneddel, akivé szeretnél válni 5 vagy 10 év múlva, jelentősen elősegíti, hogy megfelelő döntéseket hozzál a jelenben és akaratoddal magvalósítsd.

Amikor az akarat elveszik

Ha egyszer arra eszmélsz, hogy hajléktalan vagy és utcán kéregetsz, akkor jusson eszedbe, hogy nem a fedelet veszítetted el a fejed fölül, hanem az akaratodat.

Ha hagyod, hogy a főnököd megalázzon, akkor elveszítetted az akaratodat.

Ha beszorultál egy destruktív párkapcsolatba, akkor elveszítetted az akaratodat.

De ez visszaszerezhető! Csak akarni kell!

Freya életvezetési tanácsadó, Tarot sorselemző

 
Megjelent: 644 alkalommal

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.