Mindjárt itt az elején szeretném tisztázni, más a panaszkodás, és más, amikor megosztjuk egymással a problémáinkat.
Akik segítő szakemberhez fordulnak, azok nehézségekkel küszködnek, és szeretnének valami megoldást találni az életükre. Persze fordulhatunk barátok, rokonok, ismerősökhöz is, akikben megbízunk.
Ez alapvetően nagyon helyes, hiszen ha már kibeszéled magadból a gyötrő gondolatokat, megkönnyebbülsz, javul a lelki állapotod.
Mikor beszélünk panaszkodásról?
A panaszos ember nem támaszt keres, nem konkrét megoldási javaslatokra vár, nem csak a gőzt ereszti ki, hanem egyszerűen figyelemre vágyik.
Miről ismerhetjük fel?
Talán az egyik legkirívóbb jelzés, hogyha a panaszkodó embertársunknak több megoldási lehetőséget is nyújtunk, az meg folyamatosan elhárítja. Ez ezért nem jó, az meg azért. Nem azt keresi, hogyan lehetne feloldani a rossz élethelyzetet, hanem, hogy hogyan nem. Ismerős? ☺
A megrögzött panaszkodók viszont nem csak a figyelmünkre pályáznak, hanem az energiánkra is. Ezzel szerintem nem mondtam újat. Valószínűleg te is átélted már az energiaszinted csökkenését egy kiadós panaszáradat után.
Ezért is lesz a panaszos emberből előbb-utóbb energiavámpír, mert rájön – még ha nem is tudatosan –, hogy ez neki mennyire jó, legalábbis átmenetileg feltöltődik, jobb lesz a közérzete. Ha elmúlik a hatás, újabb áldozat után néz.
A legrosszabb az a helyzet, amikor közeli családtag az illető.
Mit lehet ilyenkor tenni?
A panaszkodónak fel kell hívni a figyelmét arra, hogy mi áll a folyamatos panaszkodás mögött. Tehát szembesítjük az alap problémával. Majd ahányszor újra kezdi bajai ecsetelését, mindig újra figyelmeztetjük.
A végkimenetel két esélyes. Vagy sikerül jó útra térítenünk, vagy keres magának más hallgatóságot, és legalább nem minket kínoz. ☺