Kell imádkozni?

Kell imádkozni?

Az imáról sokaknak a keresztény vallások, misztériumok jutnak eszükbe. Templomba járás, esti, reggeli kötelező ima. Vagy a buddhista imamalmok, ahová bedobják a papírdarabokra felkörmölt imaszövegeket és megpörgetik, hogy szálljon az ég felé. Mit jelent valójában az imádság, és tényleg szükséges?

Az ima azt jelenti, hogy Istennel beszélgetsz. Ha ateista vagy, úgy is fogalmazhatnék, hogy az Univerzummal. Talán nincs is olyan ember, aki ne hinne a láthatatlan mindent irányító létezésében.
Érdemes definiálni az ima fogalmát. Az ima azt jelenti, Istennel párbeszédet folytatni, Istennel beszélgetni. Ha az angyalokhoz beszélsz - ők hatékony csatornái a kérések közvetítésének – az is egyfajta ima. Ha csak néhány szót szólsz Istenhez, angyalokhoz, elhunyt szeretteidhez, a saját szavaiddal megfogalmazva kérésedet, vágyaidat, az ugyanúgy imának minősül, mint egy harangszóra elmondott „Miatyánk, vagy Üdvözlégy Mária..”

Segít az ima?

Az Ohio egyetem és a Michigan egyetem is vizsgálta az ima hatékonyságát egymástól függetlenül. Az alanyok súlyos betegek voltak, és a hozzátartozókat megkérték imádkozzanak a rokonukért. Sem a kórházban dolgozó orvosok, sem az ápolók, sem a betegek nem tudták, hogy kiért imádkoznak rendszeresen. Mindenki az előírt terápiát kapta. A későbbi elemzések kimutatták, hogy azok a páciensek, akikért imádkoztak, kétszer hamarabb gyógyultak meg szövődmény mentesen, mint akikért nem imádkozott senki.

A lényeg

Az imádkozók többsége vallásilag vegyes kategóriába sorolhatóak. Volt közöttük keresztény, zsidó, buddhista és szektatag. Kiderült, hogy nem az volt mérvadó, milyen felekezethez tartozik az imádkozó, hanem, hogy milyen hittel és átéléssel kérte Istenét. Egy biztos: azok a betegek, akikért imádkoztak biztosan, vagy kétszer hamarabb gyógyultak meg, mint akikért nem. Érdemes imádkoznod? Szerintem igen.

Üdv: Freya jósnő

Problémamegoldás Tarot kártyával, online jóslás, szerelmi jóslás
életvezetési tanácsadás, mágia
Freya jósnő - Székesfehérvár © 2016 - 2023
telefon: 06 30 592 0954
e-mail: freya@freya-joslas.hu

adatkezelés nyilvántartási szám: NAIH-99614/2016
adószám: 53186865-1-27