Szállóigeként is elterjedt, hogy ha sorozatos sikertelenségek érnek bennünket, akkor „meg vagyunk átkozva”. Ha pedig felmenőink között is gyakori volt a balszerencsés alkat, akkor „családi átokról”, családon belüli rontás felhalmozódásról beszélhetünk. Talán ez nem is olyan ritka, mint egyesek gondolják. Sokak számára ismert, hogy az átok nem válogat gazdag és szegény, híres és ismeretlen között. Ahogy ezt a Kennedy-család története is bizonyítja.
John F. Kennedy-t 1963-ban ölték meg Dallasban, ő volt az Egyesült Amerikai Államok 35. elnöke. Felesége rákban halt meg. Bátyja a második világháborúban veszítette életét hazáját szolgáló pilótaként. Mindkét lánytestvérük élete szerencsétlen fordulatot vett. Kathleen repülőszerencsétlenségben meghalt, Rosemary nyomorék lett.
Kennedy elnök fia Edward szenátor lemondott politikai karrierjéről, miután elütött egy gyalogost. Fia lábát amputálni kellett egy betegség miatt. Ennyi tragédia kicsit sok egy családban. Most nézzük meg közelebbről, mi is az az átok.
Létezik átok?
Igen. Az ősi törvény értelmében a kívánság – legyen jó vagy rossz – megvalósulhat. Ha pedig ezt szakavatott személlyel végeztetik, biztos a „siker”. De mégis, mikor kell attól félned, hogy megátkoztak?
Átokra utaló jelek, mikor kezdj aggódni
Az életednek több területe is csorbát szenved. Nem jön össze a munka, párkapcsolati problémáid is vannak, barátok elszállingóznak mellőled. Valahogy azt érzed, hogy semmi nem sikerül. Ebben az esetben biztos, hogy érdemes rontás vizsgálatot kérni. Ha az életednek kizárólag egy területén – pl: folyamatos anyagi gondok, vagy állandó sikertelen párkapcsolatok – jelentkeznek problémák, akkor valószínűleg egy karmikus blokk akadályoz, amit könnyedén fel lehet oldani. Ennek eldöntése, hogy átok vagy karmikus blokk gátol a mindennapjaidban, spirituális szakember feladata. Családi átok esetén, amikor halmozottan fordulnak elő nem várt szerencsétlenségek az egész családfáról el kell távolítani a negatív energiákat.
Átokra gyanakodsz? Furcsán alakulnak a dolgaid? Nem érted miért pont veled történnek ilyen események? Keress fel és kiderül van-e rajtad átok, ha igen azt garantáltan eltávolítom.
Üdv: Freya