Sokszor nem azt az életet éljük, amit szeretnénk. Megtanulunk viselkedni, megfelelni, hogy elismerjenek, szeressenek bennünket és közben világosan érezzük a lelkünk mélyén, hogy valami nincsen rendben. Elégedetlenek vagyunk, hiányérzettel küszködünk, a lelkünk szomorú, pedig vannak munkahelyi, magánéleti sikereink. Ha önmagunkon teszünk erőszakot, nem kell csodálkozni, ha boldogtalanok és betegek leszünk.
A betegség egy jel, amit a testünktől kapunk, mert a lelkünk kiáll önmagáért. Minden baj egy jelzés, hogy nem vagyunk önmagunk, nem úgy élünk ahogy szeretnénk, valami hiányzik, és ha már régóta hiányzik, a lelkünk forradalmat csinál és megbetegíti a testünket.
A nyugati orvoslással az a legnagyobb probléma, hogy külön orvosok foglalkoznak a test és a lélek bajaival, holott szerencsésebb lenne egészében vizsgálni a betegeket, mert a test a lélektől nem választható külön.
Mindenki egészséges szeretne lenni, de hogyan lehet ezt elérni? Sokan figyelnek a táplálkozásukra, szigorú étrendi megszorításokat vezetnek be, bizonyos ételeket teljesen kiiktatnak. Mások a mozgásra helyezik a hangsúlyt, nagy súlyokat emelgetnek, maratont futnak, vitaminokat, táplálék-kiegészítőket szednek. De hol marad a lelki tréning?
Természetesen az előbb felsoroltak fontos kritériumok az egészség hosszú távon való megőrzéséhez, de ez csak 50%. A másik 50%-ot az önmagunkkal való harmónia teszi ki. Tudod, hogy mire vágysz, mi az életcélod, hogyan szeretnél élni? Azt a munkát csinálod, amihez értesz, vagy amit a lelked mélyén szeretnél? Azzal az emberrel élsz együtt aki a társad, vagy csak mellette vagy, hogy ne legyél egyedül?
Légy önmagad! A legtöbb ember úgy akar viselkedni ahogy a szülei, főnöke vagy éppen a férje elvárja tőle. Saját vágyait elfojtja, nem tiszteli és nem is szereti önmagát. Fel kell hagynunk azzal, hogy elvárások szerint éljük az életünket, meg kell hallgatnunk a belső hangot és ez feloldja majd a diszharmóniát, ami a különböző betegségeinket okozza.
Mitől alakulhat ki egy betegség?
- ha nem tudunk magunknak, vagy másoknak megbocsátani
- diszharmóniában élünk önmagunkkal
- nem szeretjük magunkat, vagy úgy érezzük nem szeret minket senki
- kielégítetlen, elégedetlen érzéseink támadnak
- ha másképpen élünk, mint ahogyan szeretnénk, üresség érzet
- ha folyamatosan szorongunk, gátlásaink vannak, mindig nyomaszt valami
- nem élünk békében önmagunkkal, a környezetünkkel
- a múltban élünk, nem a jelenben, hibás döntéseinken merengünk
- folyamatosan elkerül minket a szerelem, vagy nem sikerülnek a párkapcsolataink
A fentiekből látható, hogy a központi kérdés az, hogy megismerjük önmagunkat, megtegyük az első lépéseket az önmegvalósítás útján. Ebben hathatós segítséget nyújthat nekünk a jóslás Tarot kártyával, de természetesen nekünk is meg kell tenni mindent az ügy érdekében. Hogy ez mit is takar, arról lesz szó a következő blog bejegyzésben.