Jóslás – egy kis történelem

Jóslás – egy kis történelem

Az ókori Görögországban a jóslás nagy népszerűségnek örvendett. Az ősi jóslásoknak számos módja és formája ismeretes. Egyes esetekben a madarak röptét figyelték meg, míg máskor szent állatok belső szerveit használták fel a jövő kifürkészéséhez. Hellászban voltak olyan városállamok, ahol a jóslás eszközeként sorshúzást, színes kavicsokat, vagy állati csontokat használtak.

Hogyan jósoltak Delphoiban?

Már az i.e. 8. századtól működő központ fontos helység volt a jóslatra vágyók számára. Számos görög vagy más nemzetiségű politikus keresett megoldást a problémáira, sok esetleírás fennmaradt. Szinte mindenki beszámol arról, hogy a jóslatot közvetítő papnő valamilyen gőzt lélegzett be, vagy kortyolt egy forrás vizéből, melynek segítségével képes volt Apollón üzenetét közvetíteni.

Az üzeneteket a papnő elváltozott hangon adta át a kérdezőnek, majd láthatóan fáradtan tért nyugovóra. Általában útmutatásokat közölt, a döntéseket rábízta a kuncsaftokra. Hogy ez miképpen is zajlott, sokáig rejtély volt a nyilvánosság számára, míg nem az 1980-as évek ásatásai fényt derítettek a titokra.

A Delphoi szentély egy bitument tartalmazó mészkő felett van,ezek súrlódása hőt termel, amely gőz formájában oldhatott ki hallucinációkat okozó komponenseket. A belélegzést követett jóslás problémája megoldódott. Még hátra volt a kortyolást követő jóslások feltárása.
Nem sokára erre is született magyarázat. A szentély feletti forrás etilént tartalmazott. Ez egy édes illatú gáz, ami kis mennyiségben transz-szerű állapotot idéz elő, nagy dózisban pedig eszméletvesztést.

Valószínűleg ez lehetett Delphoi titka, mivel akkor még a Tarot kártyát nem ismerték.

Ma már nem kell etilén gőzös papnőkhöz folyamodnunk, ha szeretnénk életünk jövőbeli eseményeire fényt deríteni, elég felkeresni egy jósnőt.

Üdv: Freya jósnő

Problémamegoldás Tarot kártyával, online jóslás, szerelmi jóslás
életvezetési tanácsadás, mágia
Freya jósnő - Székesfehérvár © 2016 - 2023
telefon: 06 30 592 0954
e-mail: freya@freya-joslas.hu

adatkezelés nyilvántartási szám: NAIH-99614/2016
adószám: 53186865-1-27