Régi idők jóslás technikái

Régi idők jóslás technikái

A jóslás minden történelmi korszakban jelen volt. Változatos módon és eszközökkel fürkészték a jövőt, melyek közül még ma is él néhány. Jelenleg is jósolnak tenyérből, kártyákból, kristálygömbből, ingával. De emellett rengeteg jóslást segítő technika létezett a múltban, bemutatok néhányat.

Elfelejtett jóslás eszközök

Ezek ma már elavultnak, furcsának, tűnhetnek, de ne felejtsd el, hogy az adott korszak emberének ezek tökéletesen megfeleltek.

  • Kakas jóslás:

    az ókori Rómában nagyon népszerű volt kakasok elé kukoricát szórni. A szárnyasok, ahogy felcsipegették az élelmet, hátrahagyták a lábnyomaikat. Ezt vizsgálták meg a jósok, ebből következtettek a jövő alakulására.

  • Homokból jóslás:

    gyökerei Perzsiából származnak. A varázsló maga elé helyezte a homokkal teli tálat, majd a kérdező kétszer megkeverte. A kialakult alakzatot a jós elemezte, de különösen figyelembe vette a kísérő külső körülményeket. Pl: rosszat jelentett egy hirtelen szélfuvallat, vagy ha egy bogár elrepült a tál felett.

  • Vízzel jóslás:

    A jós megtöltött egy szent tálat vízzel, ezután a kérdező egy követ dobott bele, ennek hangja alapján válaszolt a varázsló a feltett kérdésekre. Sokszor olajat is öntöttek a vízbe, és a kirajzolódó mintákat is figyelembe vették.

Szerintem nagyon érdekes módon jósoltak régen. Ha tetszett, tarts velem holnap is, írok még néhány elfelejtett jóseszközt.

Üdv: Freya jósnő

Problémamegoldás Tarot kártyával, online jóslás, szerelmi jóslás
életvezetési tanácsadás, mágia
Freya jósnő - Székesfehérvár © 2016 - 2023
telefon: 06 30 592 0954
e-mail: freya@freya-joslas.hu

adatkezelés nyilvántartási szám: NAIH-99614/2016
adószám: 53186865-1-27